Ha van egy szikla, ahova fel tudsz mászni, mássz fel. Nem baj, ha 145-re megy fel közben a pulzusod! Ha van egy park, ahol egy órán keresztül tudsz sétálni, tedd meg. Nem baj, ha mindenki téged bámul, ahogy a Fitwalk szabályait baromi ügyetlenül betartva loholsz egy nálad jóval…

Szóval egyrészt túl vagyok a cukor/só elvonáson, kibírtam a 7 napot, illetve nem egészen, mert hétfő este fejeztem be kedd reggel helyett. (Úgy döntöttem, hogy előző hétfő este kezdődött, ami félig-meddig igaz is...) Fura, de az utolsó két napon már nem is hiányzott annyira.…

Tegnap nagyon rossz élményben részesültem. Eddig úgy tűnt, hogy jövő héten két munkahelyen is elkezdek dolgozni, de az egyiket kénytelen voltam visszamondani, még mielőtt tulajdonképpen elkezdtem volna. (Olyan negatívan álltak hozzá egyes – szerintem könnyen pótolható -…

Minden szédítő gyorsasággal történt. Másfél hete írtam a levelet Attilának hogy segítsen, másnap pedig már időpontot egyeztettünk. Aztán találkoztunk, majd villámgyorsan megtörtént az első állapotfelmérés és az edzés is. Azt gondolom, jó ez így. Nem kell mindig mindent…

A mai reggelem azzal indult, hogy kibányásztam a komód alá mélyen elrejtett mérleget. (Más is alkalmazza ezt a taktikát, hogy eldugja?:)) Leporoltam, vetettem egy keresztet, aztán lesz ami lesz alapon ráálltam, gondolván, hogy mivel ma úgyis mérlegelés lesz, mégse Attila előtt…

Sokszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy vajon honnan tudhatom azt, hogy most már tényleg a gödör legalján vagyok? Hát gondolom onnan, hogy onnan csak felfelé vezet az út. Na de hogyan vezet felfelé az út? Hát úgy, hogy már annyira kényelmetlen a trutyi,…