A mai reggelem azzal indult, hogy kibányásztam a komód alá mélyen elrejtett mérleget. (Más is alkalmazza ezt a taktikát, hogy eldugja?:)) Leporoltam, vetettem egy keresztet, aztán lesz ami lesz alapon ráálltam, gondolván, hogy mivel ma úgyis mérlegelés lesz, mégse Attila előtt dobjak egy hátast. Így aztán megtettem ezt otthon, mikor megláttam, hogy 178 kilót mutat. Titokban körbesandítottam, de sajnos nem tenyerelt rá a nagyobbik gyerek titokban (sőt, a kisebbik sem mászott rá), így ezt a súlyt valóban önmagam produkáltam. „Vicces”, hogy második terhességem alatt egy kilót sem híztam, tavaly ősz óta viszont 15 kg jött fel rám! Nehéz telet tudhatok magam mögött, megélhetési gondok, bizonytalanság, imádott nagyim pár héttel ezelőtti halála – ezeket a fájdalmakat sok-sok édességgel kompenzáltam. Bízom abban, hogy megtanulom a kompenzálás más módját is.

A mai nap erre egyébként tökéletes példa volt, mindjárt elmesélem.

Jajj. Ahhoz, hogy a következő mondatot le tudjam írni, először el kellett látogatnom a gyakorikérdések. hu-ra, mivel nagy volt bennem a bizonytalanság, hogy a Margit-szigetet hogyan kell helyesen írni?

Ezt a választ olvastam: Margit-szigetnek írandó, ha a földrajzi fogalomról írsz. Példamondat: "Budapest közigazgatási területéhez tartozik a Csepel-sziget északi része, a Margit-sziget, az Óbudai Hajógyár-sziget..."
Margitsziget a helyes írásmód, ha nem szigetként, hanem városrészként szerepel a szövegben. Példamondat: Budapesten az idegenforgalom leginkább a Belvárost, a Várnegyedet, a Városligetet és a Margitszigetet érinti.

Hát, más ettől biztosan kiokosodott, én még mindig nem tudom, hogy földrajzi fogalom-e, vagy városrész mikor azt mondom: „a Margitszigeten találkoztunk”, de mindenesetre ezen az ominózus szigeten volt az első edzésünk, amit én egyébként simán átkeresztelnék, mondjuk sport szigetnek. Talán éppen ezért évek óta nem jártam a környékén sem, mondván a hozzám hasonlóaknak semmi keresnivalójuk errefelé.

Hű, mennyi ember sportol itt önszántából!

Ha nincs ez az egész, nem is látom meg ezt a csodálatosan kavargó, színes és hullámzó tömeget. És imádtam. A rollerozó gyerekeket, a görkorcsolyázó anyukákat, a bicikliseket, no és persze a rengeteg futót. No de visszakanyarodva az edzésre, először egy részletes állapotfelmérés történt, aztán a gyűlölt centizés. Említettem Attilának előző nap, hogy vélhetően nem lesz elég egy centi, így laza természetességgel kettőt készített az asztalra…a csípőmnél sajnos szükség is volt rá. Aztán meg a fránya mérleg, amikor kiderült, hogy tényleg annyi az annyi, hát, ehhez még hozzá kell szoknom, hogy az FB-n több száz ember láthatja azt, amit én speciel csak félszemmel hunyorogva mertem megtekinteni.

Ezek után az edzés már a legkönnyebb része volt a programunknak, de tényleg. Nem is nevezném edzésnek, laza sétával indult, de aztán azért sikerült megtanulnom az alapvető technikákat: először le a sarkat, és gördüljön a talp, enyhén a külső íven, ja, és a lábfejem közben felfeszítem, és a térdem egyenes mikor érkezek a földre, a csípőm meg ide-oda ringatózzon, ((vagyis a hájamJ)) a karom meg előre-hátra, egyszerű ez, nem is értem hogy miért nem így sétál mindenki?:)

De a lényeg most jön: szóval, ott volt ez a színes forgatag, meg a Duna, nagyon közel. Továbbá, mivel ma reggel esett az eső, az ázott föld és a virágzó fák illata lengte be a szigetet, és épp mikor izzadni kezdtem volna, a víz felől hűs szellő simogatott. Nem akarok giccses lenni, de ilyen szépben régen volt már részem. És csak mentem, és mentem, és mentem…és közel egy órát sétáltunk-Fitwalkoztunk, ami számomra óriási teljesítmény.

Euforikus élmény volt az egész. Mozgok! Élek! Van remény! Van jövő! ....és minden, de minden rendben lehet, ha én is akarom.  Vasárnap folytatjuk.:)