Jól írja Attila, csodálatos ez a tavasz. Hétvégén óriási merényletre szántam el magam. Mivel a város legeslegszélén lakok, néhány perc séta után már a szántóföldön találom magam. Van itt egy útvonal, ami pár kilométer után visszakanyarodik hozzánk. Mindössze kb. négy kilométer, de nem egyenletes a talaj, ezért számomra nem könnyű végigsétálni rajta. Nem is tettem meg ezt az utat immár két éve. (Igaz, télen járhatatlan, tavaly nyáron pedig már jócskán benne voltam a terhességben.)

 Rávettem a férjem, hogy induljunk neki a kicsivel, míg a nagyobbikra a nagymama vigyázott. Fogalmam sem volt, hogy végig tudom-e csinálni, hiszen még csak pár hete tréningezünk Attilával. Próbáltunk korán indulni hogy ne legyen nagyon meleg, de persze ez nem sikerült. Férjem magára kötötte Borkát, aki imádta a helyzetet. Eleinte boldogan leskelődött, majd a jó levegőn elszundikált. Legjobban az óriás emelkedőtől féltem, hogy fel tudok-e rajta mászni? Persze fel tudtam.:) Közben figyeltem mindenre, amit eddig a fitwalkból tanultam, és érdekes módon így tényleg sokkal könnyebb volt! Segítségül hívtam a karjaimat, figyeltem arra, hogy egyenletesen lélegezzek, a lábmunkára, és tényleg segített, csak egyszer álltam meg szuszogni a domb közepe táján. Azt hiszem, ha az embernek nincs elég sikerélménye, frusztrált, nem bízik magában, félelmei vannak, akkor arra egész jó terápia megmászni egy dombot.:)
Pénteken mérlegelés lesz! Izgulok, mert bár az edzések jól haladnak, az étkezésem többször is hektikus volt. Vagy nagyon keveset, vagy a kelleténél többet ettem, legalábbis ezt gondolom. De jövő hónaptól már dietetikus segítségével fog ez is menni, tehát biztos hogy jól fogok haladni!:)
Szép napot mindenkinek!