Szóval a kettővel ezelőtti blogot ott hagytam abba, hogy kijöttek hozzám megmenteni, Attila és Réka. Aztán ettünk fogyi fagyit meg sétáltunk, és boldog voltam, és másnap, csütörtök reggel már ott voltam a Szúnyog szigeten edzésre készen. A mérleg kegyes volt hozzám, a több napos kihagyást és bűnözést csupán stagnálással büntette, tehát június 14-én csütörtök reggel 164-et mutatott. Ekkor kitaláltuk, hogy legyen 9 nap kemény edzés, és talán egyetlen nap kihagyással, az azt követő szombatig minden nap legalább egy órát sétáltam. Hozzátartozik, hogy akkortájt nem volt az a 40 fokos hőség, amitől most nagyon szenvedek. Szóval volt ez a 9 nap, június 14-től 23-ig, amikor „megtoltuk”, ahogy Attila mondaná, és meg is lett az eredménye, amit egy előző fotón lehetett is látni: 159,8-at mutatott 23-án a mérleg. Pedig volt közben egy grillezés is, épp Attilával és a kedvesével, amikor is megtanultam húst jól bepácolni, illetve megkóstoltam a kaliforniai paprikás kuszkuszt (nyami). A kuszkusz annyira bejött, hogy nem is értem, hogy tudtam eddig nélküle élni.
Ezen a héten csak egyszer tudtunk edzeni, mert egyszer esett, aztán Attila elutazott. A szerdai edzés viszont érdekes volt, az elég hülye helyszínt a férjemhez alkalmazkodva választottuk (Postás pálya, Zugló). Réka a két gyerekkel a kietlen salakpálya közepén a füvön, férjem a barátjával hol előttem, hol mögöttem futott, mi pedig Attilával kitartóan gyalogoltunk. Salakon még soha nem fitwalkoztunk, nem is szeretném, ha rendszert csinálnánk belőle, meglehetősen lélekölő csak úgy róni a köröket. Viszont át tudtam érezni (nagyon), hogy milyen lehetett ezt versenyszerűen, napi szinten csinálni. Már csak azért is, mert Attila, vélhetően nosztalgiázásból (talán az ex edzőjére emlékezett vissza) valami egészen brutális tempót diktált, aminek eredményeképpen már a 4. körnél nem akartam elhinni, hogy ebből mindösszesen 10 kör lesz. Pedig lett, bár aztán a férjem kiskanállal szedegetett össze és rakott be az autóba.:)
Hát így, és most szörnyen érzem magam, mert a hőségben képtelen vagyok nekiindulni, ráadásul már megint egy fránya születésnap (ezúttal épp az anyósomé), amit nem lehetett tortaevés nélkül megúszni, de jó, mert nem lelkifurdalásom van a dolog miatt, tehát nem belülről zavar, hanem FIZIKAILAG kellemetlen ha nem edzek és többet eszek a kelleténél. Muszáj kivárni, hogy hűljön egy kicsit levegő, mert ebben a melegben ekkora testsúllyal edzeni nekem életveszélyes, de alig várom, hogy visszatérjek a normális (nem evős, sportolós) kerékvágásba.
És…levettük ma a felső polcról az évek óta ott őrizgetett, kisméretű nadrágjaim. Mármint, jelentősen kisebb méretű..:) Kimondani is szörnyű, de 60-as volt a méretem kezdéskor, ma már bő a 58-as naci, és ma próbáltam fel egy régi 56-ost, kb. 5 cm hiányzik a begomboláshoz.:)
A nagy álom most az 52-es méret, abból sok cuccom van, hát majd meglátjuk, mikor jutok el oda.