Szóval nem is tudtam, hogy élvezni is lehet a sportot, azt hiszem az ezzel kapcsolatos szkepticizmusomat már több alkalommal kifejtettem. Főleg azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar meg fogom ezt tapasztalni. Kezdődött az egész múlt pénteken a mérlegeléssel, ami szárnyakat adott, és aztán a Margitszigeten egy nagyon jó kis edzés követte. Nem csak úgy Fitwalkoztunk, hanem hol belehúztunk, hol lelassítottunk, és az ilyen versenyzésben én mindig benne vagyok.:) Hétfőn pedig előkerült a tollas – bár ne került volna.:) De csak azért, mert én szállítottam az edzésre a soha nem használt ütőket, amit pár évvel ezelőtt biztosan hirtelen felindulásból vásároltam egy 100 forintos boltban, és a férjem turkálta elő a kedvemért a sufni legmélyéről. Hamar le is buktam, hogy soha nem használtam, mert néhány ütés után gyakorlatilag szétszakadt a háló.:)

Hamar kiderült azonban, hogy az edzőmet milyen fából faragták: ha azt mondta, hogy tollasozunk, akkor juszt is tollasozunk! Tehát, én megvártam, és ő felvette a varázscipőjét, és elment (vagyis eltávgyalogolt amit azért ne tévesszünk össze holmi sétával… ) a legközelebbi üzletközpontba vásárolni normális felszerelést. Mire felocsúdtam, ott is volt, és kezdődhetett a mérkőzés. Többször mondta, hogy pihenjünk, (ja, hogy nem maga miatt mondta??), de én nem hagyhattam, mert kitaláltam, hogy én vagyok a jövő tollas bajnoka, na jó, legalábbis szenior versenyeken még indulhatok, és különben is, totál nyerésre álltam. Ennek az lett a következménye, hogy fél óra elteltével sürgősen akciótervet kellett kitalálnom, hogy hova rókázzak. Mikor megnyugodtam, hogy kitaláltam persze elmúlt, de hát kérem szépen a sport hevében az ember nem gondolkozik a pulzusszámon meg ilyeneken.:) Szóval gyönyörűségesen, de diadalittasan kipurcantam, és a meccs ma is folytatódott.

 Fontos megjegyeznem, hogy rendkívül jó érzés, hogy ebben a sportágban nincsenek köztem és az edzőm között földrésznyi távolságok. Itt van például a gyaloglás, amit ő képes 4 perc/km sebességgel abszolválni, én ezt maximum a tekintetemmel vagy az autómmal tudom megközelíteni. De hát valószínűleg jóval ügyesebb atlétikában, magasugrásban, kötélmászásban, fejenállásban, bukfencben, és még ezer más borzalmas dologban, mint én. A sakkozás meg sajnos nem fogyaszt, így hát rendkívüli szerencse hogy van ez a tollas, és hogy már 80-at (na jó, 78-at) tudunk úgy ütögetni, hogy nem esik le a labda. De állítólag idővel majd egy csomó más sport is fog nekem tetszeni, úgyhogy állok elébe. Igen, azt hiszem tényleg állok elébe!:) Kezd egyre jobb lenni ez az egész. Boldog vagyok, köszönöm, köszönöm!!!