A Népsziget (közismert nevén: Szúnyogsziget) mindig is a szívem csücske volt. Amikor Újpesten laktam, és megismertem a kedvesem (aki most már férji rangra emelkedett), mindig ott sétáltunk. Egyáltalán nem olyan kulturált, mint a Margitsziget, de épp a vadregényessége, ami megragadó. Ráadásul nagyon kevesen vannak, igazán nincs tömeg, ezt én szintén értékelem. Az út mentén kétoldalt sok-sok nyárfa, elhanyagolt üdülők, és egy-két vendéglő, ahol kockás abrosszal letakart asztalok vannak, és természetesen hekk halat is lehet kapni. (Nem értem egyébként, hogy vízparton miért érzi kötelességének minden kocsma, hogy hekket áruljon, mikor nyilvánvalóan ugyanúgy a Metróban veszik mint akárki más). No mindegy, ha valaki járt már vidéken Duna-parti vagy Tisza-parti üdülőben, akkor ez tökéletesen az a feeling, és meg nem mondanád hogy Budapesten vagy, ami külön jó.

Tehát edzésügyileg most átszoktunk ide, aminek nagyon örülök, egyrészt hozzám közelebb van, és Attilának is egyszerűbb. Jó is, hogy itt sportolunk, mert minden edzés alkalmával visszaemlékszem arra a néhány évvel ezelőtti önmagamra, aki szívesen lennék újból, legalábbis súlyügyileg mindenképp. (Kb. 60-70 kg-al voltam kevesebb…)