HTML

365 nap alatt 80 kiló mínusz

Bele fogsz halni a túlsúlyba, ha nem változtatsz! Ez a blog azoknak az embereknek szól, akik 100 kiló feletti súllyal rendelkeznek, nekik ugyanis nem hatásosak azok a megszokott és sablonos táplálkozási és sportolási lehetőségek, amik a "szaklapokban" megtalálhatóak. Annamari, a blog, illetve a Fitwalk Súlyfelező program első résztvevője 178 kilóval kezdte meg az életmódváltó programot és 6 hónap alatt 140 kilóra fogyott. Ő és hozzá hasonló személyek történeteit, illetve különféle módszerekről olvashatsz ezen a blogon és bepillantást nyerhetsz a Fitwalk Súlyfelező program kulisszái mögé. Jó szórakozást kívánok! Baráti üdvözlettel: Csont Attila az alakformálás és önbizalom fejlesztés hazai specialistája www.fitwalk.hu

Friss topikok

  • spinneli: Kedves Annamari! Anno. párszor találkoztam veled az általad szervezett Körte kör kosárlabda edzés... (2013.01.12. 15:58) Annamari 40 kiló mínusszal
  • rotarix2011: Végre itt vagy :) már azt hittem feladtad :) gondoltam, hogy gondok jöttek-mentek, de azt hittem s... (2013.01.06. 20:37) Milyen az élet 140 alatt?
  • Mayakisasszony: Itt, a "szeretetre való vágyódásnál" van a kutya elásva (bocsánat Liza és Maja - ők a kutyáim), va... (2012.10.14. 12:56) Gyerekkori ház
  • Mayakisasszony: Korrekt, emberi összefoglalása a történteknek. Gratulálok. (És persze nagyon drukkolok ám!) (2012.10.14. 12:49) Néhány szó Happypapáról és az Update-ról
  • rotarix2011: Nahát Annamari, de eltűntél. Bocsáss meg, de te szóltad le Happypapát, mikor eltűnt hónapokra, per... (2012.10.05. 12:34) Panó, a huli-huli-huligán

Gyerekkori ház

2012.08.28. 09:44 :: Fitwalk Súlyfelező program

Tegnap beszélgettem nagymamámmal. Fél év után beléptem abba a házba, ami a gyerekkorom jelentős, és legboldogabb részét képezte, ami szüleim zaklatott élete miatt az állandóságot és a biztonságot jelentette számomra. És a tömény, hígítatlan szeretetet, amit olyan mohón kortyoltam ahányszor csak lehetőségem adódott rá. A szobák minden szeglete történetekkel van tele. A kisszobában a heverőn feküdve tanultam meg imádkozni, miközben a zakatoló vonatok miatt időnként megremegett az ágy. Itt mesélte el mama százszor is Zizuka, a rosszcsont kisfiú történetét, aki mindig máshogy járt pórul. Ezt mesélte mamának dédnagyapám is - akiről szinte csak annyit tudok, hogy az első világháborúban meggörbültek az ujjai, és álmában szenderült jobblétre - és neki ki tudja, talán az üknagyapám, de erről már nem szól a fáma. A sublótot kiskocsin toltuk haza nagypapámmal, és mi, az unokák nagyon boldogok voltunk, hogy bekerült a birodalmunkba, így nyaralások alkalmával oda pakolhattuk ki a ruháinkat. Ma is látszódik az oldalán a sok színes matrica, amiket hiába próbáltunk lekaparni. Most befőttek sorakoznak a polcokon, őszibarack, sárgabarack, és néhány üveg lekvár. Tavaly nyáron rakta el mama, de megenni már nem tudta. Ott várják a sorsukat, mint ahogy a konyhaszekrényben a fűszerek, a megkezdett zsír, a félig elhasznált mosogatószer, és ettől olyan befejezetlen minden. Elmentem hozzá tegnap, de nem ült a konvektor mellett, ahogy szokott, nem ölelt át, nem mosolygott rám, mégis, lényemig hatolt a jelenléte, mert én már nem élhetek úgy, hogy ne legyen bennem, a közelemben. A gyerekeimnek talán még el tudom mesélni, át tudom adni, hogy 1928. december 24-én, stílszerűen épp Szenteste, egy angyal szállt le közénk, történetesen az én nagymamám, aki talán egyedüliként ezen a világon, értett engem, és érezte az én nagy szeretetre való vágyódásomat és burkot vont körém óriási szívével, ameddig csak tudott. Az unokáim már nem fogják érteni, és a későbbiek még kevésbé, hiszen nem írt verseket, nem talált fel semmit, csak Ember volt, nagybetűs, és így múlik el minden, legyen bármilyen különleges és emberi aggyal felfoghatatlanul elmúlhatatlan. Szóval beszélgettem vele, gyorsabban megy most, mint amikor még élt, csak rajzanak a gondolatok oda-vissza. Szóba került a fogyókúra, ami sokkal több, mint amit a neve sugall, és ezt már régen tudjuk, és mindenki, aki a közelemben van. Ez egy IGEN az életre, amit olyan nehéz kimondani, hiába a logika vagy a tündér kislányaim, le kell győznöm magam, minden nap, és minden órában, és egyáltalán nem tudni, hogy ez hogyan fog végződni, csak azt, hogy most már nem lehet elintézni egy vállrándítással, ha nem megy az edzés vagy a helyes táplálkozás. 

Ma ment, egészen addig, amíg kaptam egy telefonhívást, ami nagyon felzaklatott, és sajnos semmilyen más mechanizmust nem ismerek, csak egy sütit a szájba, és akkor ellazulok, de ami a legrosszabb, amit soha, de soha nem lenne szabad kimondani, mert minden fogyókúra EZEN bukik meg, nem pedig a nassoláson: a „most már úgyis mindegy”. 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sulyfelezo.blog.hu/api/trackback/id/tr34736753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mayakisasszony 2012.10.14. 12:56:32

Itt, a "szeretetre való vágyódásnál" van a kutya elásva (bocsánat Liza és Maja - ők a kutyáim), vagyis oda vezethető vissza ez a beidegződés, hogy: kell a jutalomédesség. Nem baj. Legalább tudod. És látom, igen jól kezeled. Olyan igazi Ember vagy, mint a nagymamád, de ezt csak egy kívülálló látja. Jól van ez így...
süti beállítások módosítása